2023-10-12 23:32:32
“12 éves korom óta kosárlabdázom, összesen 23 évet kosárlabdáztam versenyszerűen. Ez idő alatt végig úgy terveztem, hogy, ha egyszer felakasztom a cipőm, akkor edző szeretnék lenni. A sors úgy hozta, hogy a feleségem is edző, amikor megismertem már ezzel foglalkozott, egészen pontosan vízilabda edző. Többször néztem az edzéseit, elmentem vele edzőtáborokba, mígnem 2018 nyarán felkért, hogy a nyári vízilabda edzőtáborban tartsam én az erőnléti edzéseket. Ugyanabban az évben az egyesületnél, ahol játszottam, a BKG-Veresegyháznál, az egyik utánpótlás edző lebetegedett, én pedig természetesen azonnal késztetést éreztem és jelentkeztem is, hogy helyettesítem. Ezután Tasnádi Dávid - az akkori NB2-es edzőm, és egyben a szakosztály vezetője - bátorítására elvégeztem az edzőit. Azóta is azt csinálom, amit szeretek.”
#EgyüttTöbbekVagyunk #BKGVeresegyház #VVSKbasketball
EMAIL | FACEBOOK | INSTAGRAM | YOUTUBE
📸: Dánél Csaba Photography