2023-09-30 12:24:43
LEMONDOTT a SPORTKÖR ELNÖKE és a teljes elnökség

A VVSK mai elnökségi ülésén (szeptember 27-én) Ella Ferenc a Sportkör elnöke év végi (december 31.) határidővel lemondott elnöki tisztségéről. Őt követte az elnökség is, így az év végéig teljes tisztújítás várható.

2023-09-30 12:24:43

"Feri bácsi több mint három évtizeden át vezette Veresegyház legrégibb és legnagyobb sportegyesületét! Munkáját mindannyiunk nevében megköszönöm! Egészséget és aktív nyugdíjas éveket kívánunk! A mai döntéssel a Sportkör és a város sportéletében is lezáródik egy fejezet és ez egyúttal magával hozza egy új és remény szerint sikeres időszak kezdetét!" - írta FB oldalán Cserháti Ferenc Veresegyház polgármestere

Ella Ferenc volt az elnök már akkor is, amikor a kosárlabda szakosztály megkezdhette a munkát a VVSK színeiben. Köszönjük, hogy lehetőséget adtatok (a VVSK vezetősége) nekünk. Szerintünk jó döntést hoztatok (a számok is igazolják ezt - hiszen már a kosárlabda a város legnagyobb szakága).

Köszönjük az áldozatos munkádat, és jó pihenést kívánunk, majd 2024-től, addig még sok munka vár ránk! Reméljük, időnként meglátogatsz majd minket is, ettől függetlenül.

Nem mellékes, hogy a VVSK teljes elnöksége is lemondott Feri bácsit támogatva (szintén december 31-el), így az elnökválasztással párhuzamosan a teljes tisztújítás is lezajlik majd a sportkör berkein belül.

"Sokszor igaztalanul támadták Ella Ferencet, ez tény. Sok olyan vád jutott el hozzám is, amin csak mosolyogtam, hiszen elnökségi tagként tudom, hogy nem igaz. Ez van. Több olyan 'támadást' is kaptunk, ami nem volt jogos, de a kommunikáció hiánya miatt keletkezhetett a döntés/folyamat meg nem értése. A kosárlabda szakosztály sok mindenben példa a sportkör életében, elsődlegesen az átláthatóság és a digitalizációban vagyunk élenjárók, de a belső képzéseink is nyitottak a többi szakosztálynak. Régóta hangoztatjuk, hogy láthatóbban kell jelen lennünk a város életében. Én ezt az új vezetőségtől már elvárom majd, és ha újra megválasztanak, akkor elnökségi tagként továbbra is a fiatalos lendületet, az átláthatóságot és a digitalizációt fogom képviselni. Feri bácsinak köszönjük az eddigi munkáját." - mondta Tasnádi Dávid szakmai vezető és elnökségi tag

#EgyüttTöbbekVagyunk #BKGVeresegyház #VVSKbasketball

EMAIL FACEBOOK INSTAGRAM YOUTUBE


Legutóbbi híreink
Edzőtábor Nyíregyházán (U14-U16 lány)
U14-U18-as lánycsapataink Nyíregyházán edzőtáboroztak augusztus végén, melyről Radvánszki Anna vezetőedző mesélt nekünk részletesebben. 🎤⛹🏻‍♀️
EDZÉSIDŐPONTOK 2020-21 szezonban
Már elindult a 2020/21 szezonra való felkészülés… Íme itt az edzésrend!
2020-21 NB2 4. hely
KLUBTÖRTÉNELMI EREDMÉNY (!) Még csak pár éves a Veresegyház Városi Sportkör Kosárlabda Szakosztálya, #BKGVeresegyház de idén, a 2020-21-es idényben már a 4. helyig sikerült felkapaszkodnunk...
A kültéri pályák is használatra készek
A sporttelep melletti bérelhető, a lent olvashatóak szerint, melyet Ferenc Cserháti alpolgármester úr osztott meg. Várunk minden városlakót a pályákon szeretettel. Pattogjon hát a labda szakadatlanul...
2021 Napközis tábor első turnus
A héten elindult a napközis táborunk első turnusa 43 lelkes kis kosaras palántánk részvételével. Az 1. osztályosoktól kezdve egészen a 2009-es születésű gyerekekig mindenki izgatottan várta az első tábori napot.
Digitális átállás...
Szakosztályunk fontosnak tartja, hogy az életünket meghatározó adminisztrációt könnyebbé és átláthatóbbá tegyük, ezért minden adatunkat igyekszünk digitálisan elérhetővé tenni.
2023-24 évindító edzői értekezlet
Évnyitó edzői értekezletet tartott stábunk a Veresi Kosárlabda Csarnokban. A jó hangulatú megbeszélésen az előttünk álló szezonnal kapcsolatos tervek voltak a középpontban.
Serdülő előselejtező Telkiben
Serdülő fiú csapatunk a szombati nap folyamán lejátszotta idei első mérkőzését. A Telkiben megrendezett előselejtező tornán a Pilis Basket együttese volt az ellenfél.
U18 is elkezdte a megmérettetéseit
Óbudán, a BLF SE ellen játszott előselejtezőt fiú junior csapatunk. A mérkőzésen György Ferenc vezetőedző sajnos nem lehetett ott a csapat mellett, így Ács Tamás másodedző meccselt.
Batyicsalád találkozó
Szeptember 11-én vasárnap este Szigetszentmiklóson #Batyicsalád találkozót tartottunk egy barátságos mérkőzés keretein belül.

A weboldal cookie-kat("sütiket") használ. A weboldal további használatával Ön jóváhagyja a cookie-k használatát.