2024-09-25 00:27:30
Az U10-es bajnokságban idén lány csapatot is tudott indítani egyesületünk, mely szezonját Radvánszki Anna vezetőedző foglalta össze.
🎤 Sikerült elérnetek a szezon elején kitűzött célokat?
Szezon elején nagyon örültünk az U10 bajnokság kiírásának, mert kiderült, hogy külön lánycsapatot is tudnunk indítani - igaz, csak a 2. fordulótól -, van elegendő kislány, akire számítani lehet. A cél elsősorban az volt, hogy a csapat magját adó U11-ben is játszó 2014-es kislányok többet meccsezzenek és emellett a kevésbé rutinos, kezdőbb vagy fiatalabb lányok is meccsrutint szerezzenek, a nagyok tudásban húzzák felfelé a kisebbeket. Ezt a célt elértük, hiszen a kisebbek közül többen is hatalmasat fejlődtek, 6 meccsből 5-öt megnyertünk, és érezhetően meccsről meccsre egyre többet tudtak hozzátenni a mérkőzéshez. Így a jövőben remélhetőleg a lányokat már az alsóbb korosztályokban szét tudjuk választani a fiúktól és külön csapatként tudnak indulni az U11 vagy az U12 bajnokságban. Nagy előrelépés lenne ez az egyesület lány vonalát tekintve!
🎤 Van olyan meccs/meccsek, amit külön kiemelnél az idei szezonból?
A legjobb fordulónk az április végi volt, igaz, itt voltak talán a legkönnyebb meccseink. Minden kislány nagyon ügyesen oldotta meg a feladatát mind védekezésben, mind támadásban, rendkívül nagyot harcoltunk a 90%-ban fiúkból álló csapatok ellen. Öröm volt látni, hogy a pár hónapja kosarazó lánykák is már szabályos ziccereket dobnak menet közben és, hogy egész jól észreveszik egymást a pályán. A rutinosabb U11 lányok pedig sokszor két fiú ellen is bátran gyűrűre törtek és már a kis taktikai kéréseimet is tudták teljesíteni. Ez Ujvári Attila edző kollegám munkáját dicséri, hiszen az U11-es lányokat ő edzi.
🎤 Mit üzensz a játékosaidnak?
Nagyon szuper kis csapat kovácsolódott belőletek, öröm volt veletek edzésen és meccsen is dolgozni! Ezt a lelkesedést kell továbbvinni az elkövetkezendő években és mindenki egyre ügyesebb és bátrabb lesz a meccseken is!
#EgyüttTöbbekVagyunk #BKGVeresegyház #VVSKbasketball
EMAIL | FACEBOOK | INSTAGRAM | YOUTUBE