2024-09-24 19:08:07
Az edzői szezon értékeléseket Radvánszki Anna vezetőedzővel és U16 lány csapatunkkal folytatjuk, akik az Országos Bajnokság Pest megyei régiós területén az alsóházban 2. helyen végeztek.
🎤 Sikerült elérnetek a szezon elején kitűzött célokat?
Kevés létszámmal és ehhez a korosztályhoz képest nagy lemaradással kezdtük az évet. A helyzetet rontotta a 3 ügyes - közte a két magas - játékosunk kiesése szinte az egész alapszakaszra. Gyakorlatilag az U16 csapat közel felét az U14 húzóemberei adták, így vágtunk neki októbertől a bajnokságnak, ahol sajnos igen erős csapatokkal is találkoztunk. Így nehéz volt lelkesíteni a lányokat, nagyon össze voltak zuhanva. A Gödöllő és a BSC csapata volt, akikkel jó meccset tudtunk játszani, a 4 meccsből egyet sikerült nyerni, ami egy kis reményt adott a lányoknak. A rájátszás már jobban sikerült, a lányok is szépen fejlődtek, és egy magas játékosunk visszatért. Össze tudtunk rakni egy jó zóna védekezést és a támadásokban is tudtunk már egymásra is figyelni, s az egész pályás letámadásokat is sokszor szépen átjátszottuk.
🎤 Van olyan meccs/meccsek, amit külön kiemelnél az idei szezonból?
A rájátszást 5 nyert mérkőzéssel indítottuk - a BSC-t is sikerült megverni -, de a legpozitívabb meccsünknek mégis az idegenbeli DMTK-s meccsünket gondolom. Habár győzni végül nem sikerült, 18 pont hátrányból egyenlítettünk a 4. negyedre. Ahogy ekkor hajtott a csapat, az elképesztő volt, remek volt a csapategység és az összjáték. Végre elhitték a lányok, hogy, ha igazán akarják és hajtanak, bármi lehetséges!
🎤 Mit üzensz a játékosaidnak?
Köszönöm a lányoknak az egész éves munkát, remélem jövőre mindenkire ugyanúgy számíthatunk és egyre lelkesebben jártok edzésre. Senki ne adja fel bárhol is tart, higyjétek el, hogy amit sokat gyakorolunk, az idővel a meccsen is menni fog!
#EgyüttTöbbekVagyunk #BKGVeresegyház #VVSKbasketball
EMAIL | FACEBOOK | INSTAGRAM | YOUTUBE