2024-09-24 18:46:55
A sort ezúttal U18 fiú csapatunkkal és György Ferenccel, a csapat vezetőedzőjével kezdjük.
🎤 Sikerült elérnetek a szezon elején kitűzött célokat?
Szezon elején nem tűztünk ki csapatszinten komolyabb célokat, nem gondoltunk helyezésekre, nem is volt reális. Csakis egyéni célokat tűztünk ki minden játékosnak. Elmondhatom, hogy a szezon végére többet értünk el, mint, amennyit a szezon elején terveztünk, hiszen sikerült néhány fiatal játékost beépíteni a felnőtt Megye csapatba, volt, aki 17 évesen már a kezdőcsapatba is bekerült. Az összes játékos tudott fejlődni, ebből is jöttek a győztes mérkőzések a szezon végén, amikor az utolsó 10 mérkőzésünkből hetet megnyertünk, kiharcolva a csoportban a második helyet.
🎤 Van olyan meccs/meccsek, amit külön kiemelnél az idei szezonból? Miért?
Két olyan mérkőzés van amit kiemelnék a szezon során. Először is ősszel, idegenben, a nagy múltú Radobasket csapatát sikerült legyőzni. Majd februárban a Szigetszentmiklós csapata ellen 18 pontos előnyből sikerült elveszíteni a mérkőzést, úgy, hogy végig mi vezettünk. Az ellenfél az utolsó fél percben vezetett először, és ezzel meg is nyerte a mérkőzést. Érdekes, hogy mindkét mérkőzésből ugyanannyit tanultunk.
🎤 Mit üzensz a játékosaidnak?
A játékosaimnak azt üzenem, hogy továbbra is dolgozzanak alázattal és keményen, évről évre.
#EgyüttTöbbekVagyunk #BKGVeresegyház #VVSKbasketball
EMAIL | FACEBOOK | INSTAGRAM | YOUTUBE