2024-09-24 17:46:09
BKG-Veresegyház 🔴⚪️ - SZEK SE 54-87 (12-19, 13-19, 15-23, 14-26)
🎤 György Ferenc vezetőedző: “Úgy utaztunk el a Kisdöntőre, hogy megteszünk mindent a bronzéremért, még, ha több sebből vérzünk is, mivel 4-5 meghatározó játékosom nélkül kellett kiállnunk. Hiányzott a csapatkapitányunk (Csuba), a legjobb tripladobónk (Stork), a legjobb dobás blokkolónk (Hargitai Bánk), és még két palánk alatti játékosunk (Dudás és Vadász) is, akik stabilitást jelenthettek volna. Emellett a legjobb játékosom, Lázi Barna is sérülten, de hősiesen, konkrétan fél lábbal tudta vállalni a játékot, illetve Kornyis Dániel is törött bordával játszott. Ennek ellenére az első félidőben még tartottuk magunkat, köszönhetően leginkább Sándor Árpád és Bárdos Artúr játékának, ám a teljes kerettel kiálló ellenfél a második félidőben kihasználta gyengeségeinket és bebiztosította magának a győzelmet. Úgy gondolom, hogy mind a 9 játékosom küzdött és harcolt, és ezáltal illően fejeztük be a bajnokságot. Enyhén szívfájdalmam az a kérdés, hogy mi lett volna, ha mi is teljes kerettel tudunk kiállni. Talán akkor az érem is elérhető lehetett volna. Ezt jövőre remélem megtudjuk, megszerezzük, de most cserébe kaptam 9 játékost, akik szívvel-lélekkel beledobták magukat a lehetetlenbe. Ez szakmailag kárpótol mindenért. Gratulálok az ellenfél csapatának, és külön gratulálok és köszönöm az én játékosaimnak az egész éves munkájukat. Mégiscsak eljutottunk idáig. Külön öröm, hogy a Final Four legjobb ötösébe, a legjobb játékosok közé bekerült Sándor Árpád is, aki 18 pontjával és 14 lepattanójával bizonyította, hogy a bajnokság legjobbjai közé tartozik. Gratulálunk neki!”
#EgyüttTöbbekVagyunk #BKGVeresegyház #VVSKbasketball
EMAIL | FACEBOOK | INSTAGRAM | YOUTUBE