2024-05-07 16:34:38
Ács Tamás vezetőedző értékelt.
BKG-Veresegyház 🔴⚪️ - Dunaharaszti MTK 41-54 (6-14, 15-12, 12-13, 8-15)
“A játék első félidejében voltak biztató megoldásaink, helyenként megfelelő védekezéssel. Azonban, ahogy telik az idő folyamatosan csökken a koncentráció, gyermeteg, kikényszerítetlen hibák, és rossz megoldás választások tömege következik. Ezek ellenére is meccsben tudtunk még maradni. Aztán a negyedik negyedben jött az ellenfél zóna védekezése, ami ellen - hiába beszéljük át, gyakoroljuk - nem tudjuk megfelelően végrehajtani a mozgásainkat, vállalásainkat, így vereség a vége. Mindenkitől fegyelmezettebb játékot várnék, illetve egy kicsit kiegyensúlyozottabb játékvezetést is, mert nem gondolom, hogy a 42-6-os büntetőarány tükrözi a mérkőzésen látottakat.”
BKG-Veresegyház 🔴⚪️ - BSC 73-71 (16-7, 8-9, 14-19, 22-25)
“Vasárnap a Budakeszi BSC csapatát fogadtuk, akik ellen izgalmakban, rossz megoldásokban, borzalmas védekezésben gazdag mérkőzést játszottunk. Ami igazán bosszantó, hogy nem egy kosarat kapunk olyan helyzetekből, amikor az 5 pályán lévő embernek fogalma sincs, hogy kinek ki az embere. Az ellenfél egész mérkőzésen zónázott, amiről utánpótlásban megvan a véleményem, de jó oldala, hogy tudunk ellene gyakorolni. Határozottan voltak jó támadásaink ellene, kintről és bentről is voltak szép megoldásaink, viszont a gyűrűközeli befejezéseink százaléka továbbra sem éri el a megfelelő szintet. Mindenesetre küzdöttünk, sokszor nekünk kellett menni az eredmény után nagy dobásokból betalálva. A végén szerencsére a legjobbkor vezettünk és 73-71-es győzelmet arattunk.”
#EgyüttTöbbekVagyunk #BKGVeresegyház #VVSKbasketball
EMAIL | FACEBOOK | INSTAGRAM | YOUTUBE