2024-05-04 14:31:46
Radvánszki Anna vezetőedző értékelt.
BKG Príma Veres U16L/B 🔴⚪️ - CEKK-Gerje 63-41 (14-10, 19-6, 18-11, 12-14)
“Az ellenfél kérésére mindkét meccsünket ezen a napon, a veresi kosárcsarnokban játszottuk le, fél óra pihenővel. Ellenfelünk ezúttal 10 fővel ki tudott állni a meccsre - az eddigi mérkőzéseiken 7-8 fővel voltak -, így a végeredmény is fontos volt. Az első összecsapáson a lányok magabiztosan kezdtek, szépen fokozatosan növeltük az előnyünket az ellenféllel szemben. Végre több volt a szerzett labdánk, mint az eladott és a védőlepattanót is szedték a lányok rendesen, egészen pontosan 36-ot a mérkőzés folyamán. A dobószázalékunk szűk 30% körüli volt. A félidőre 17 pontos előnyt alakítottunk ki, így mindenki tudott többet játszani.”
CEKK-Gerje - BKG Príma VERES U16L/B 🔴⚪️ 32-60 (9-15, 5-5, 10-18, 8-22)
“Az első félidőben az emberfogást szerettem volna gyakoroltatni a lányokkal, de a második negyed elég katasztrofálisra sikeredett, így visszaálltunk zónára. Látszott, hogy a fáradtság úrrá lett a lányokon és a motiváció is hiányzott, pedig a 6 pontos előnyünk nem volt meggyőző. Az eddigi félidőnkénti 40-45 rádobás helyett, most csak 20 próbálkozásunk volt. Félidőben muszáj volt kitalálni valamit, ami felrázza a lányokat. Miután megtaláltuk a közös célkitűzést - 20 pont különbség esetén közös fagyizás -, egyből más képet mutatott a játék! Míg az első félidőben 20 pontot, addig a másodikban 40 pontot dobtunk, 68 rádobásunk volt. Az első meccsen ez 40 körüli volt, a dobószázalékunk tehát romlott, de ez a fáradtság számlájára írható. A lányok minden labdára mozdultak, a támadólepattanókat is szépen szedték és tették vissza. Ilyenkor látszik, mennyit jelent a motiváció, hiszen végül 28 pontos különbséggel zártuk a meccset. Ezzel a lányok is láthatták, hogy sokat számít a hozzáállás és bizonyították maguknak is, hogy szükség esetén tudnak még tartalékokat előásni és a fáradtságukat legyőzve nagyot hajtani. Bravó lányok, nagyon büszke vagyok rátok!”
#EgyüttTöbbekVagyunk #BKGVeresegyház #VVSKbasketball
EMAIL | FACEBOOK | INSTAGRAM | YOUTUBE