2024-04-17 19:55:28
Szolnoki Baglyok SE - BKG-Veresegyház 81-47 (24-13, 22-10, 11-15, 24-9)
🎤 György Ferenc vezetőedző: “A csapatszinten 47 dobott pont egyértelműen jelzi, hogy ez a mérkőzés egy 'baleset' volt. Minden csapattal előfordul, szezononként 1-2 alkalommal, hogy csapatszinten omlik össze az adott mérkőzésen. Velünk ez volt az első ilyen eset ebben a szezonban. Éppen ezért a mérkőzés után nem hibáztattam a csapatot a játékért, ez még belefér. Nyilván az ellenfél nem ennyivel jobb, hazai pályán legyőztük őket, nagyon pici különbség van a két csapat között. Remélhetőleg a rájátszásban, majd tavasszal még találkozunk velük, és akkor is ugyanaz lesz a recept: hazai pályán legyőzzük őket, idegenben pedig ők fognak nyerni. Ez így van rendjén két jó csapat között. Nagyon gyengén játszottunk, ez az a mérkőzés volt, amiből nem tanulni kell, hanem gyorsan elfelejteni. Egy pozitívum volt a mérkőzésben, hogy a mindössze 17 éves játékosom Hargitai Bánk helytállt a felnőttek között, 15 perc alatt 7 lepattanó, 3 blokk és 4 nagyszerű dobás zavarása volt. Ezt is kértem tőle, hogy zavarjon meg minél több dobást, esetleg, ha tudja, akkor blokkolja is le a dobót. Megyünk tovább, egy hat meccses győzelmi széria ezzel véget ért, de most nekifogunk egy újabb győzelmi szériának. Jövőhéten a Monor csapata lesz a következő ellenfél. Nem lesz könnyű, de, ha nincsen újabb leolvadás, akkor hoznunk kell azt a mérkőzést kötelező módon, főleg, hogy hazai pályán leszünk.”
#EgyüttTöbbekVagyunk #BKGVeresegyház #VVSKbasketball
EMAIL | FACEBOOK | INSTAGRAM | YOUTUBE