2024-01-23 19:08:53
Gödi SE - BKG Príma Veres U16 L/B 103-18 (20-8, 14-0, 31-6, 38-4)
Radvánszki Anna vezetőedző: “Novemberben, az első fordulóban 135-16-ra kaptunk ki, így tudtuk, hogy a meccset megnyerni nem tudjuk, ráadásul három ügyes, magas U16-os játékosunkat ismét nélkülöznünk kellett. A célkitűzés az volt, hogy 30-40 ponttal csökkentsük a különbséget - főként az eladott labdák számát - és próbáljuk őket 100 pont alatt tartani. Ügyesen kezdtek a lányok, jól ment végre a letámadás elleni labdafelhozatal is, de a dobásaink pontatlanok voltak. A 2. félidőben is igyekeztem valamennyi játékosomat sokat játszatni, nem csak a húzóembereket. A 100 pont alatt tartás azt gondolom ezen és az eladott labdákon múlt, de így mindenki lehetőséget kapott élesben a gyakorlásra és az eredmény így is tükrözi a fejlődést, hiszen 30 pontot hoztunk a novemberi mérkőzéshez képest! A Gödnek gratulálunk a győzelemhez!”
A mérkőzést követően, január 17-én tragikus hirtelenséggel elhunyt a Gödi SE edzője, Ibrányi Márta. Márti évtizedek óta meghatározó személyisége volt Dunakeszi és Pest megye sportéletének. Több, mint 100 gyermektáborban vett részt szervezőként és vezetőként, emellett kiemelkedő szerepe volt a kosárlabda utánpótlás nevelésben. Érdemeit jól mutatja, hogy Dunakeszi városa számos alkalommal részesítette kitüntetésben. Őszinte részvétünk!
#EgyüttTöbbekVagyunk #BKGVeresegyház #VVSKbasketball
EMAIL | FACEBOOK | INSTAGRAM | YOUTUBE